Menekülésfüggők - 5. fejezet

Sziasztok! Nézzétek el nekem, hogy nem sikerült tartanom magam a szerdai frisshez, de most végre meghoztam az ötödik fejezetet! :) Remélem, tetszeni fog, és megleptek pár építő jellegű kritikával :) Jó olvasást! xo. Angel 

 5. fejezet: Földrengés 

Én tényleg igyekeztem jó kislány módjára viselkedni, becsszó! Arról már igazán nem én tehettem, hogy Ash bogarat ültetett a fülembe… Azóta, hogy megemlítette, szexelnem kéne Altonnal, máson sem járt az eszem. Oké, tény, hogy régen voltam már pasival. Pont elég régen ahhoz, hogy gondolkodás nélkül rápattanjak egy ilyen félistenre – akárcsak a kutyám, Bee a reggeli kajaadagjára odahaza –, de még nem annyira régen, hogy akárki ágyába bemásszak, mint egy felelőtlen, hormontúltengéses kamasz. Ácsi! Miért akartam besavanyodott, frigid negyvenessé válni, akinek a kanálról az anyja legféltettebb ezüst evőeszközkészlete ugrik be és nem egy igazán érzéki póz az ágyban? Igenis, fiatal voltam, felelőtlen, és majd’ megvesztem, annyira kívántam azt a srácot ott, a másik szobában. A következő pillanatban drasztikus lépésre szántam el magam: lerúgtam az időközben lábamra tekeredett takarót, majd a sötétbe burkolózó konyhasziget felé vettem az irányt. 

Útközben közelebbről is megismerkedtem pár berendezési tárggyal, de még ez sem rettentett el a célomtól; a bensőmben tomboló két éhség közül a kevésbé veszélyeset választottam. Sör, két szelet pizza, egy üveg olívabogyó, apró tortácskára emlékeztető sütik, egy doboz tej, egy üveg ásványvíz és még több sör – ez volt minden, amit a hűtőben találtam. Elgondolkodva csavargattam az egyik elszabadult, arcomba hulló tincsemet, és közben felvettem a kedvenc pózomat, amit csak akkor teszek, ha nagyon elfeledkezem magamról és úgy általában a világról. Mindig is szerettem azt hinni, az egész egy roppant bonyolult és egyben kifinomult balett figurának tűnik egy ártatlan nézelődő számára, de Ash szerint ilyenkor leginkább úgy nézek ki, mint akinek sürgősen könnyítenie kell magán. Szokás szerint a bal lábamon egyensúlyozva a térdemhez nyomtam a jobb lábam talpát, és már nyúltam is az egyik marcipán bevonatú tortácska után, amikor valaki halkan szentségelni kezdett a közelemben. 

- Oh, Alton – pillantottam fel meglepetten. Nem tudom, miért ért olyan váratlanul, hogy megjelent a saját konyhájában, hiszen itt Ashley és én voltunk a vendégek. Jut is eszembe! Említettem már, mennyire szexis volt félig vizes hajával és álmos, lusta ragadozóra emlékeztető pillantásával? – Én csak megéheztem… – kezdtem mentegetőzni és gyorsan a számba tömtem a bűnre csábító sütit, mielőtt totálisan leégettem volna magam. 

Úgy tűnt, szórakoztatja a zavarom. – Semmi baj, szolgáld csak ki magad. Mrs. Prichard biztos odáig lesz az örömtől, ha megtudja, hogy a direkt neki készült, ír süteményből pont ő nem fog egy falatot sem enni a lánya eljegyzési partiján. 

- Micsoda? – tört ki belőlem a hitetlenkedés első hangja, ami valamiért elveszett az ízorgia okozta nyögésben. Isteni volt! – Ne haragudj, nem tudtam. Esetleg reggel süthetnénk egy újabb adagot – próbálkoztam bűnbánóan, közben pedig valamiért szégyentelenül megtetszett a gondolat, hogy Altonnal esetleg felforgatjuk az egész konyhát. Minden értelemben. 

- Csak vicceltem. – Egész közelről hallottam a hangját. Bemerészkedett a privát szférámba és… nevetett. Rajtam! – Azt a nővérem készítette a múlt heti családi összeröffenésen – nyugtatott meg. Hirtelen nagyon dühös voltam rá, és bármilyen hihetetlen, ezt lehetett még fokozni. – Gondoltam, ma este én leszek a lelkiismereted, aki nem hagyja, hogy bűnözz az édességimádat oltárán. 

- Szerinted kövér vagyok? – hangsúlyoztam ki azt a bizonyos szót, amit soha, semmilyen körülmények között nem szerettem volna hallani. Pláne nem tőle. – Ez itt – mutatottam lapos hasamra – kemény munka eredménye. A plusz kilók nem mennek le csak úgy, puszira, ezért a hamvas barack hadművelethez nagy adag kitartás szükséges és önuralom. – Dühösen méregettem, és őszintén úgy tűnt, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Velem. A kövérségemmel. 

Esküszöm, sírni lett volna kedvem. Megfeledkezve róla, hol is voltam éppen, fogtam magam és felültem a faborítású asztallapra, majd a számhoz emeltem az ujjamat és eltüntettem falánkságom bizonyítékát, az olvadó marcipánmázat. Igyekeztem a lehető legmélyebbre merülni az önsajnálatban, ezért nem tudom, mi döbbentett meg jobban – az, hogy a következő pillanatban Alton a kezemhez ért, vagy az, hogy mohó várakozással figyelte, mi lesz a reakcióm következő lépésére. Mit ne mondjak… az ájulás kerülgetett, amikor egyenként a szájába vette ujjaimat, majd forró nyelvével megismételte, amit nemrég még én tettem. Csak sokkal, de sokkal izgatóbban. Élesen szívtam be a levegőt, ezzel együtt Alton illatát is: szerecsendió és mandarin finom aromája töltötte be minden érzékemet. Megrészegülve kapaszkodtam a pólójába, miközben magamhoz rántva igyekeztem rájönni, hogyan tovább. Az agyam racionális oldala egyszerűen kikapcsolt, és hogy őszinte legyek, Alton sem volt nagy segítségemre. Orrával gyengéden bökdösni kezdte az arcom, mintha csak azt akarta volna üzenni, cselekedjek már; nem volt sürgető, én mégis tenni akartam valamit. Bármit. 

Nem tudom, mennyi idő telt el, mire végül izgága pillantásom összekapcsolódott az övével – egy perc, vagy csak egy szempillantás, de nem is érdekelt igazán. Váratlanul olyan vehemenciával kaptam az ajkai után, hogy azt hiszem, egy tizedmásodpercnyi időre még őt is sikerült meglepnem a reakciómmal. Alton érintései a végletek között ingázva szították fel a bensőmben tomboló vágyat; egyszerre volt óvatos és gyengéd, durva és mohó. Többet akartam ebből az érzésből, belőle, így sürgetően túrtam a hajába, ő pedig válaszul durván a csípőmbe marva kapott az ölébe, és elindult velem a hálószoba felé. Olyan robajjal vágta be mögöttünk az ajtót, majd nyomott neki teljes testével, hogy szerintem az egész negyvennyolcadik utca ettől volt hangos, és csak az nem hallotta meg, aki nem akarta. Gyanítottam, hogy Ash például nagyon is akarta. És hogy én mit akartam? Nos, annyit elárulhatok, a rövidtávú elképzeléseim között határozottan nem szerepelt Alton ébresztőórájának éles csipogása, és ahogy vágytól csillogó, sötét szemébe néztem, úgy tűnt, neki is egészen más tervei voltak. 

- Dolgoznom kell. – Forró lehelete továbbra is perzselte a bőrömet, testének rezdülései pedig árulkodóan jelezték, mennyire nincs ínyére ez a megállapítás. Mi tagadás, én is szívesebben vettem volna, ha engem dolgoz meg. 

- Semmi baj – nyögtem ki akadozó nyelvvel, majd lazítottam csípőjének szorításán, amit elégedetlen morgással vett tudomásul. 

A nappaliban lévő kanapé már egyáltalán nem volt hívogató, és teljesen biztos voltam benne, hogy aludni sem lennék képes, ezért fogtam a félredobott kockás takarót, majd Ash mellé kuporodtam, aki remek színésznő lévén igyekezett úgy tenni, mintha teljesen véletlenül szabadítana fel akkora helyet maga mellett, hogy pont elférjek. Kimondatlanul is hálás voltam neki, mert ott, a padlón fekve jöttem csak rá, hogy ebben az idegen városban egyedül ő a biztos pont az életemben, és azt szerettem volna, ha ez még nagyon-nagyon sokáig így is marad. 

Reggel természetesen nem úsztam meg a kérdéseket, sem az Ash típusú stand up comedy előadást, amit rögtön azzal nyitott meg, hogy először azt hitte, New Yorkban földrengés van az éjszaka közepén, majd azzal zárt, hogy legközelebb igazán vehetnénk egy tucat tojástartót, amivel hangszigetelhetjük Alton szobáját, így legalább levezetjük a felgyülemlett feszültséget. Utáltam érte, másrészt viszont hálás voltam, amiért megpróbálja elterelni a figyelmem a balul elsült éjszakámról. Ez egészen jól ment mindaddig, amíg tíz óra magasságában Alton be nem toppant az ajtón és közölte, ideje megnézni pár lakást a közelben. Nem tudtam, hogyan kellene viselkednem, ezért igyekeztem kizárni a tudatomból akaratromboló támadásait – véletlennek álcázott, vérlázítóan incselkedő érintéseit, lelkes beszámolói közben elejtett kétértelmű megjegyzéseit. Ekkor azonban még csak sejtésem sem volt róla, hogy Alton felér egy Ash által megjósolt földrengéssel – ha akar, könnyedén maga alá temet.